Barion Pixel

Rém unalmas volt ez a kis mosdószekrény fehér- feketében, ahogy a Vaterán megvettem párezer Forintért.

elotte-utana-logo

Még fogalmam sem volt róla, milyen színű lesz, de a gombokat már előre kinéztem és megrendeltem a Bútortuning weboldaláról. Ezek a Paris feliratú gombok remekül passzolnak a francia vidéki stílushoz, tehát ez volt a biztos pont, a többit ehhez próbáltam igazítani.

DSC_0022-porta-med-provence

Annie Sloan Chalk Paint festékének Provence árnyalatába még Bluer Design ezen cikkében szerettem bele 🙂 És mivel egy remek próbafestést már végeztem vele egy virágládán (ezt itt olvashatod), úgy döntöttem, ha már vidék, meg ha már francia, akkor legyen ez is Provence. Ahogy az előbb említett virágtartó esetében, itt is Coco árnyalattal együtt variáltam és csiszoltam, ez jól látszik a fenti fotón. Igazán antik hatást akkor lehet elérni, ha több színnel dolgozik az ember, mert úgy lesz igazán ütött- kopott hangulata. Ezt a mosdószekrényt egy az egyben az ebben a cikkemben leírtak szerint festettem le.

Itt szeretném megemlíteni, hogy mennyire más színe van egy festéknek önmagában felkenve, majd színtelen wax- szal kezelve is, és sötét wax- szal kezelve meg pláne. Már a színtelen wax is sokkal teltebbé teszi a színeket. A sötét wax pedig olyat tesz, mint ha nem is azzal a színnel festetted volna 🙂

Itt jól látszik, mennyire élénk szín ez a Provence. Egy kifejezetten vidám szín. Ha csak színtelen wax- szal kezelem, a fiam szobájába is el tudom képzelni. De sötét wax- szal is kezelve már hamisítatlan antik hangulata lesz.
Itt jól látszik, mennyire élénk szín ez a Provence. Egy kifejezetten vidám szín. Ha csak színtelen wax- szal kezelem, a fiam szobájába is el tudom képzelni. De sötét wax- szal is kezelve már hamisítatlan antik hangulata lesz.

Színtelen, azaz átlátszó wax, vagy sötét wax?

Szintén Bluer Design egyik cikkében olvastam, hogy véletlen se hagyjuk ki a színtelen vagy átlátszó wax- ot, hanem mindig azzal kezeljük elsőként a festett bútort, majd arra következzen a sötét wax. Meg is fogadtam a tanácsát, sosem próbáltam spórolni ezen. Hanem ennek a szekrénynek az egyik fiókját véletlen elfelejtettem színtelen wax- szal kezelni és közvetlenül kentem rá a sötétet. Csodálkoztam is, hogy miért olyan nehéz visszatörölni… Aztán rájöttem… Ha nem a színtelen wax- ra kened a sötét wax- ot, akkor megtapad a festett felületen és mint ha összecsokiztad volna, olyan lesz… alig lehet szépíteni rajta. Nem tudom, észreveszitek- e, ennek a fiókos mosakodószekrénynek a legfelső fiókja az, amivel így jártam 🙂

Milyen legyen a mosdószekrény lapja?

100% biztos voltam benne, hogy sötétbarna lesz a teteje. Ehhez azonban a vastag fehér festékrétegtől teljesen meg kellett szabadítani a mosdószekrényke lapját. Akkor még nem volt excenter csiszolóm, ami erre a célra a leginkább alkalmas, ezért egy kisflex csiszolókorongjával végeztem el ezt a feladatot. Mocskosul porol, na…

Én, munkában :)
Én, munkában 🙂

A natúr fa felületet jó lett volna kicsit felkefélni, egy kefegéppel, de erre sajnos még nem volt módom beruházni, pedig nagyon szeretném. Mesés antik felületet lehet elérni vele, ahogyan a rostok közül kikeféli a faanyagot. Mint ha legalább 200 éves lenne, olyan hatású lesz a vadi új faanyag is. Itt van róla egy klassz szemléltető videó.

A legolcsóbb, OBI- s, dió színű lazúrral kentem le a mosdószekrény lapját, 2x is. Száradás után azonban nem voltam elégedett az eredménnyel, túl fakó volt. Majd arra gondoltam, hogy miért nem adok neki egy kicsi sötét wax- ot? És lám, egy kis sötét wax- szal megtuningolva, áttörölve, máris gyönyörű szép, telt sötét dió színű lett 🙂 Éljen 🙂

A teteje, itt még "csak" 2x átkenve dió színű lazúrral. Látod, hogy mennyire nem szép egynemű, telt sötétbarna? Na, ezen segített a sötét wax.
A teteje, itt még “csak” 2x átkenve dió színű lazúrral. Látod, hogy mennyire nem szép egynemű, telt sötétbarna? Na, ezen segített a sötét wax.

A mosdótálat a Tihanyi Piac Placcon vettem hozzá. A mosdószekrény eredeti funkciójától eltérően nem a tetejét felnyitva, a nyílásba helyezve fogjuk majd használni a hazai Provence Vendégházban, hanem a mosdószekrény lapjára helyezve. Az egyik fürdőszobánkban valódi mosdóként bekötve fog funkcionálni. 

mosdoszekreny-videki-stilusban-logo

DSC_0007-porta-med-provence-logo

Vélemény, hozzászólás?

Töltsd le most!