Barion Pixel

Mindig is szerettem volna kipróbálni egy bútordarab átalakítását, felújítását a Loire völgyi kastélyok pompájában. Valahogy bejön ez a megfakult giccs, a kopott arany részletek.

fako-pompa

Annie Sloan könyvében láttam, hogy füstfóliával dolgozik és nagyon megtetszett. Épp kapóra jött egy régi tükör, amit a Vaterán vettem párezer Forintért. A hátsó lapját kicsit meg kellett szögelni, de amúgy teljesen jó állapotban volt. Ilyen volt tehát az átalakítás előtt:

A tükör az átalakítás előtt.
A tükör az átalakítás előtt.

Kezdetnek alaposan és precízen kiragasztottam a tükröt papírral, nehogy festékes legyen. Majd kezdődhetett a munka. A Chalk Paint festék Duck Egg Blue árnyalatát használtam. (Színezett házi krétafesték is megteszi, aminek elkészítését ebben a cikkben írom le.)

Tükör alaposan kiragasztva, kezdődhet a munka.
Tükör alaposan kiragasztva, kezdődhet a munka.
Egyetlen rétegben, percízen, mindenütt jól lefestem a tükör keretét. A nehezen elérhető helyekre tunkolom- tuszkolom az ecsetet, hogy biztosan jól befogja a festék a réseket is.
Egyetlen rétegben, percízen, mindenütt jól lefestem a tükör keretét. A nehezen elérhető helyekre tunkolom- tuszkolom az ecsetet, hogy biztosan jól befogja a festék a réseket is.

 

Pikk- pakk lekenem az egészet és kb. ugyanilyen gyorsan meg is szárad az egyetlen réteg festék.
Pikk- pakk lekenem az egészet és kb. ugyanilyen gyorsan meg is szárad az egyetlen réteg festék.

Eztán következik a “varázslat”, a füstfólia, amit eddig még sosem próbáltam, tehát most dolgoztam vele először, de biztosan nem utoljára 🙂 A Pentart füstfólia lapokból és a füstfólia pelyhekből is vásároltam arany színben, mert nem tudtam még, hogy melyiket fogom használni. A lapokat használtam végül, azzal sokkal gyorsabban tudtam haladni. Füstfólia ragasztó is kell hozzá, nagyon kiadós.

DSC_0008-med
Pentart füstfólia arany színű- én ezt használtam.

Amikor azt írják a füstfólia ragasztó csomagolásán,hogy nagyon vékony rétegben vigyük fel, akkor azt igazán komolyan is gondolják, mint kiderítettem 🙂 Tényleg leheletvékony rétegben kell felvinni, mert ha vastagabban hordod fel a felületre, akkor tiszta ragacs lesz a “simogató” ecset is, képtelenség lesz dolgozni vele. Tehát egy kis puha ecsettel felvittem vékony rétegben a ragasztót annak a felületnek egy részére, ahova a füstfóliát szántam, nevezetesen a keret egy részére.

A füstfólia ragasztó felhordása valóban vékony rétegben történjen.
A füstfólia ragasztó felhordása valóban vékony rétegben történjen.

Ha megvan, várjuk meg, míg annyira megszárad, hogy teljesen áttetsző lesz a ragacs a felületen. Aztán a füstfólia illesztése következik. Leheletvékony a fólia, könnyen szakad és tapad még a remegő, kissé nyirkos tenyeremhez is 🙂 No, de óvatosan a ragacs fölé visszük és egy tiszta, puha kis ecsettel rásimogatjuk. A felesleget letépjük, levágjuk vagy lesöpörjük.

A füstfóliát egy puha, száraz ecsettel az előzőleg beragasztózott felületre simogatjuk.
A füstfóliát egy puha, száraz ecsettel az előzőleg beragasztózott felületre simogatjuk.

Kell egy kis idő, meg gyakorlás, mire kitapasztalja az ember a füstfólia használatának módját, de bele lehet jönni 🙂 Lefedem tehát ezzel a módszerrel a teljes területet, amit szeretnék. Óhatatlan, hogy itt- ott meggyűrődjön, elszakadjon a fólia, főleg a domború részeknél, de ez ennél az antikolt stílusnál egyáltalán nem baj. Ha hézagok képződnek, egy kis füstfólia “fecnit” nyugodtan tapasszunk oda.

Minden részlet lefedve a füstfóliával.
Minden részlet lefedve a füstfóliával.
Az egyébként is sima részeken szép egyenletes lesz a füstfólia. A domború részeken, könnyen szakad és gyűrődik.
Az egyébként is sima részeken szép egyenletes lesz a füstfólia. A domború részeken, könnyen szakad és gyűrődik.

A gyártó javasolja a füstfóliázott felület utókezelését vizes bázisú lakkal, de én inkább áttetsző wax- szal kezeltem, mivel antikolni akarom sötét wax- szal is.

Mind a festett, mind a füstfóliázott részeket jó alaposan bekentem áttetsző wax- szal.
Mind a festett, mind a füstfóliázott részeket jó alaposan bekentem áttetsző wax- szal.

Az áttetsző wax után következik az antik wax, azaz a sötét színű, amitől igazán patinás, antikolt felületet kapunk majd. Figyelem! A színtelent ezért kihagyni nem szabad!

Tunkoljuk- tuszkoljuk be a sötét wax- ot a résekbe, mélyedésekbe, mert az antik hatást éppen az adja,hogy megül ott bennük.
Tunkoljuk- tuszkoljuk be a sötét wax- ot a résekbe, mélyedésekbe, mert az antik hatást éppen az adja,hogy megül ott bennük.
A sötét wax feleslegét a felületről töröljük vissza egy puha, szöszmentes ronggyal.
A sötét wax feleslegét a felületről töröljük vissza egy puha, szöszmentes ronggyal.

 

Itt jól látszik, amiről beszéltem: a sötét wax megül a mélyedésekben, a felületről pedig vissza van törölve. Ettől lesz antik a hatás.
Itt jól látszik, amiről beszéltem: a sötét wax megül a mélyedésekben, a felületről pedig vissza van törölve. Ettől lesz antik a hatás.
A sötét wax megül a füstfóliázott részek mélyedéseiben is. Igazán patinás.
A sötét wax megül a füstfóliázott részek mélyedéseiben is. Igazán patinás.

 

A sötét wax- ot legpraktikusabb "hegyes" ecsettel felvinni, ami beér a mélyedésekbe is. Visszatörölni pedig puha, szöszmentes ronggyal célszerű.
A sötét wax- ot legpraktikusabb “hegyes” ecsettel felvinni, ami beér a mélyedésekbe is. Visszatörölni pedig puha, szöszmentes ronggyal célszerű.

Igaz egy egész napom ráment, mire elkészült, de úgy gondolom, hogy ez a tükör remekül fog majd mutatni a hazai Provence vendégház kandallójának párkányán 🙂

DSC_00021-med-porta-logo

  1. Szia Barbi ! Milyen műanyagfestéket ismersz és tudnál ajánlani ? Én csónkot festettem festékspray-vel, de az eredmény nem tetszik igazán, mert ha fényes a felület, akkor megfolyik, ha spriccelt csak, akkor meg olyan matt smirgliszerű, dorozmás felületet ad, ezen kívül leheletvékony és minden karcolásnál lekopik… Szóval nem telitalálat csónakra, az biztos.

Vélemény, hozzászólás?

×
Show