Barion Pixel

Rusztikus és klasszikus – ebben a két stílusban készítettem adventi koszorúkat. Mindegyik kiválóan illeszkedik a vidékies enteriőrbe és én mindkettő nagyon közel áll hozzám. Alig várom, hogy jövőre már a hazai Provence vendégházban is dekorálhassak karácsonyra 🙂

Adventi koszorú rusztikus stílusban

Hozzávalók: • természetes bevonatú koszorú alap (moha, kéreg, fenyő…), • rusztikus stílusú gyertyák, • kövirózsa jó sok, • szárított zuzmó (ezt én a közeli virágboltban kértem), • csigaházak • szárított termések, • natúr kiegészítők, • a színvilágnak (itt fehér- zöld) megfelelően betűzők, esetleg üveg díszek

Ehhez a koszorúhoz a csigaházakat a leendő vendégház kertjében gyűjtöttem :). A sok kövirózsát pedig egy kedves ismerősömtől kaptam. Ültettem is belőle néhányat a kertbe is, hogy jövőre már nekem is legyen minél több, hiszen remek dekorációs kellék.

Elsőként készítsünk össze minden hozzávalót, hogy átlássuk, miből is tudunk dolgozni.
Elsőként készítsünk össze minden hozzávalót, hogy átlássuk, miből is tudunk dolgozni.
Majd helyezzük el először a gyertyákat, mert úgyis azokhoz igazítunk majd minden egyéb díszt a koszorún.
Majd helyezzük el először a gyertyákat, mert úgyis azokhoz igazítunk majd minden egyéb díszt a koszorún.
Ragasszuk fel a fő díszítő elemeket. Nekem a kövirózsa volt a legfőbb, ill. még egy- két nagyobb termény dísz. Ha ezek a helyükre kerültek, már csak a hézagokat kell kitölteni szárított zuzmóval, vagy egyéb szárított növényzettel.

Rusztikus adventi koszorú készen :)
Rusztikus adventi koszorú készen 🙂
DSC_0026-porta-med-logo
A csigaházakat a leendő vendégház kertjében gyűjtöttem.
DSC_0025-porta-med-logo
A csigaházakat a leendő vendégház kertjében gyűjtöttem.

DSC_0030-porta-med-logo

Klasszikus stílusú adventi koszorú

Itt is az egyik fő szempont a természetesség (természetes bevonatú koszorú alap, fagyal- vagy magyal gallyak, kövirózsa, stb…). De ez mellett a másik lényeges a klasszikus színek használata a dekorációban: fehér és piros. Továbbá a klasszikus motívumokkal (vonat, hintaló…) érjük el a kellő hatást. A mókás gyertyák miatt ez a koszorú a gyerekek kedvence lehet, de ez egyáltalán nem probléma, hiszen gyermek volt az Ünnep alapítója is.

DSC_0010-med-porta-logo DSC_0011-med-porta-logo DSC_0015-med-porta-logo DSC_0017-med-porta-logo DSC_0019-med-porta-logo

Vélemény, hozzászólás?

Töltsd le most!