Barion Pixel

A legutóbbi blogbejegyzésemet 9 hónapja írtam, amikor elkezdtük az építkezést egy irdatlan földmunkával. Azóta rengeteg minden történt, amiről ideje, hogy hírt adjak végre 🙂

Szépen lassan “kinőtt” az új épület a földből. Tényleg meglehetősen lassan… Annyira nagy a szakember hiány, hogy pár hónap elvesztegetésre került úgy, hogy vártuk a szakikat… Ennek az időnek a hiányát most nagyon érezzük, de töretlenül elszántuk magunkat a nyári nyitásra!

Miután végre találtam kivitelezőt, aki jött is dolgozni, persze jól meg kellett nyomni, hogy haladjunk. Be kellett hozni a lemaradást… Ez a nyári hónapokban durván jól ment, és még ősszel is, talán egyedül a január volt olyan, hogy alig tudtunk haladni. A korán jött tavasszal (ma, febr. 25-én 15fok van kint) pedig kifejezetten kegyes hozzánk a jó Isten!

Íme a videó, ahogy kinőtt a földből a Hazai Provence új épülete és szépen alakulni kezd…

Hogy hol állunk most?

Karácsony óta tető van a házon, az épület szerkezete már készen van, most a külső tereplépcsőt és támfalat készítjük éppen. Az új épületben már végre belső munkák kezdődtek, egy része már villany-, víz-, csatorna- és fűtés szempontjából alapszerelve, vakolva és aljzatbetonozva van. Bevallom, az építkezésben számomra ez a legszebb időszak. Amikor végre olyan munkák jönnek, amik látványosak és szépek, pl. burkolás, festés, nyílászárók, stb…

Mit tervezünk nyárra?

A terv az, hogy nyárra megnyit a Hazai Provence, mely még szebb és még jobb lesz, mint valaha. A nyitás pontos dátumát a Facebook oldalunkon hamarosan közzétesszük és egy “nyílt nap” keretében körbevezetjük majd az érdeklődőket, s egyéb kísérő programokat is kínálunk 🙂 Óriási fejlődés, hogy saját éttermünk, a 84Bisztro is várja majd a nálunk megszálló és a betérő vendégeket. A meglévő épületben, mely egy 180 éves, felújított parasztház, 3 szobával és 1 apartmannal, míg az új, kúria- jellegű épületben 6 új apartmannal állunk vendégeink rendelkezésére. Így összesen 10 egyedi “szoba” lesz a Hazai Provence- ban, melyekből 6 privát wellnessel rendelkezik majd, ami lábas kádat, térben álló kádat, helyenként pezsgőkádat és helyenként saját szaunát jelent. Ezen felül pedig a tavaly előtt átadott kültéri wellness részlegünk is vendégeink kényelmét szolgálja majd, feszített víztükrű jacuzzival, finn- és infra szaunával.

Hamarosan, egy következő bejegyzésben mutatom az inspirációimat, bepillantást engedek az eddig beszerzett berendezések “kincsestárába” és megpróbálok egy picike hangulatot átadni abból, ami majd az új Hazai Provence-ban vár 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Töltsd le most!